Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak.

A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevű gyűdi jobbágy esete hívta fel a figyelmet, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg.

Büki gyógyfürdő

A Büki Gyógyfürdő Magyarország egyik legnagyobb és legszebb gyógyfürdője. Vize alkáli-hidrogén-karbonátos, magas kalcium-, magnézium- és fluortartalmú gyógyvíz. A minden elemében megújult gyógyfürdő egész évben gyógyító pihenést, élményteli kikapcsolódást kínál vendégeinek. A mozgás szerelmeseit sportpályák, egész évben szervezett sport-programok várják.

Az Alföld alatt rejtőző termálvízkincs alkalmas az emberi energiakészletek feltöltésére, a fáradt test karbantartására, gyógyítására és a szellem frissítésére. Az alkálihidrogén-karbonátos hévizek és gyógyvizek ma több mint 40 kiépített gyógy- és termálfürdőben ígérnek gyógyulást a mozgásszervi vagy nőgyógyászati panaszok és számos más betegség esetén.

Szállások a régióban

Az Aquaréna Magyarország legattraktívabb aquaparkja, minden korosztály számára lehetõséget kínál az aktív pihenésre. A park 11,5 hektáron, gyönyörû környezetben,Budapest központjától 18 kilométerre található. A 26 csúszdán kívül a park egyik fõ attrakciója egy sziget körül kanyargó, 300 méter hosszú Lassú Folyó, amely egy tavas barlangot képezve hömpölyög tovább: a Kék Barlang sejtelmes fényeivel a Capri szigetén található természeti képzõdményt idézi.

Tapolca a természeti szépségekben bővelkedő Hejő patak völgyében, a Bükk hegység keleti részében helyezkedik el. Félszáz katasztrális holdnyi területen épült ki a 19. sz. végétől. Üdülőterületté válása a 20. század első felének Miskolc közelségében, s egy nagyváros igényeinek megfelelően történt. A kis település sajátosságait az itt feltörő gyógyforrások adják.

Egerszalók, a magyar Pamukkale

Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló kis község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében.

Természeti képződményeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel illeszkedik az Egri Kistérség Kő-Túra útvonalába. A falu vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás.

Aquaworld Vízibirodalom Budapest

Az Aquaworld Vízibirodalom Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri-híd pesti hídfője mellett fekszik. Az élményfürdő Közép-Európa legnagyobb fedett vízi témaparkja egy időben 1800 vendéget fogad, egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

Magyarország egyedülálló turisztikai slágere a Mediterrán Élményfürdõ. Fedett kupolája alatt egész évben felejthetetlen csobbanásokat és élményeket ígérnek a nyári aquaparkokból ismert csúszdaféleségek, gyönyörû trópusi növényritkaságokkal tarkított környezetben. Családi és csoportos jacuzzik, barlangfürdõk, sodrófolyosók, gomba-zuhanyok, dögönyözõk, hullámfürdõ, gyermekmedence, mászófal és 11 különféle hosszúságú csúszda mindhárom korosztály részére.

Magyarország legújabban feltárt gyógyvize

 A pompás, hegyes-dombos vidéket valószínűleg az Isten jókedvében teremtette. A tulajdonosok római kori fürdőt képzeltek és alkottak ide, mely igen emberközelinek tűnik.

A demjéni Hegyeskő-völgyben még 2006-ban létesítették ezt a kutat, amelyre a gyógyfürdő épült. A 690 méter mélyről feltörő, 68  °C-os  víz az ország legújabban feltárt gyógyvize.